Három...
Hamar, viszont egyáltalán nem jól aludtam el. Forgolódtam, és többször felriadtam. Már átkoztam magam, amiért bele olvastam abba a naplóba, mert az álmaim nagy része csak körülötte forgott. Akaratlanul is elém kúszott Mirjam hamvas arca, melyet gyönyörű loknijai kereteznek. Egyszer bekúszott még Angelika arca is, és az eladó birtok, de legnagyobb részt Mirjam uralta az álmaimat.
Így mondanom sem kell reggel nem voltam hasznavehetőbb, mint egy kifacsart rongy. Remekül kezdődik a vakáció.
Nem éppen gyorsan kikeltem az ágyamból, és a fürdőbe ballagtam, mivel minél előbb le akartam magamról mosni az éjszakám jeleit, mely izzadtság formájában öltött alakot. A zuhany után fogat mostam, és visszamentem a szobámba valami ruha félét keresni a fehér neműn, és trikón kívül.
A választásom egy feszülős zöld ujjatlanra, melyen piros strasszal a ’LOVE’ felirat van kirakva, és egy farmer forrónadrágra esett. Valamint a jó öreg fekete láb közujjas papucsom felvétele után a gyomrom igen csak a tudtomra akarta adni, hogy szívesen látott vendég lenne nála egy finom pirítós.
Így a konyhát vettem célba, és elkészítettem az előbb említett ételt. A gyomrom valóságos ódákat zengett rólam, mikor közelebbi kapcsolatba kerítettem a pirítóssal. Nem tartott soká, míg befaltam. Ekkor anyám jött le a lépcsőn, és köszöntött.
- Jó reggelt, és jó étvágyat! – vakarta meg kótyagos fejét.
- Köszi, és neked is jó reggelt! – válaszoltam
- Csinálnál nekem egy kávét, amíg letusolok?
- Persze!
Ezzel a kávéfőző felé fordultam, és a fűszeres polcról levettem azt az üveget, amiben a kávét tartjuk. Bele dobtam a tartalmából pár kanállal a gépezetbe, majd vizet rá, egy kis kakaó – mert anyám úgy szereti -, és már el is indítottam.
Egész végig ott szobroztam, amíg lefolyt. Anyám éppen az utolsó cseppeknél érkezett a konyhába.
- Nem kell őrt állni, megfőzi ez magától! – kuncogott egyet, és beletúrt vállig érő vörös hajába
- Tudom! Nem azért maradtam itt. – a kávéfőző pityegett egyet, jelezve, hogy kész a kávé, neki már nincsen vele dolga, így kihúztam – Hanem, hogy ne menjen fölöslegesen! Tudod áram pazarlás! Védjük a bolygót! Ha már a fákat nem védem – itt célzok a könyveim mennyiségére – akkor had spóroljak az elektromos árammal! – töltöttem ki anyám kávéját egy csészébe
- Hát jó! Ahogy gondolod... – kortyolt bele a csésze tartalmába
- Jó lett? – érdeklődtem a kávé minőségéről
- Profi vagy! Isteni...
- Csodás! A szobámban leszek, ha kellek! Felhívom Janett-et, hogy jöjjön át... – szökkentem fel a lépcsőre, majd megálltam – Apropó mivel is? – néztem vissza anyámra
- Az asztalodra tettem! – mosolygott – Tudod, hogy ha minden igaz máma jönnek az új szomszédok?
- Új szomszédok...? Miről is maradtam, le? Már ilyen gyorsan találtak vevőt? – ugrottam le a lépcső második fokáról, amin eddig álltam
- Már három hete kerestek, és ha ezt nem tudod, akkor eléggé sok mindenről...- vigyorgott anyám
- Három hete? – értetlenkedtem, és visszafordultam a lépcső felé, majd felmentem
Fent rögtön az asztalomra esett a pillantásom, és beüzemeltem a telefonomat. Az ágyra telepedtem törökülésben, és beütöttem Janett számát. Pár csörgés után felvette.
- Halló, ki az? - szólt bele kicsit kedvetenül.
- Én vagyok az Lizzie! Új a telóm, és a számom! – világosítottam fel .
- Csá csajszi! – mi a fene, most már lelkesebb!
- Szia Janett! Nem lenne kedved átjönni, a friss, és tiszta, tegnap takarított szobámba, egy jó romantikus, bőgős filmnézésre?
- Oh de! Pont egy ilyenre vártam... De ácsi! Mióta van neked telefonod? Ha jól tudtam Dany beleejtette a...- hallatszódott, hogy undorodik még a gondolattól is
- ... a klotyóba. – fejeztem be mondatát
- Pontosan!
- Tegnap óta! Szülinapi ajándék megelőlegezve! – mosolyogtam el magam
- Aha... Így már minden világos! De mikor is menjek?
- Kb. úgy du. kettő, három körül. Persze csak ha neked is megfelel!
- Hogy ne legyen igazad, ott leszek pontban fél háromkor!
- Okés! – nevettem el magam
- Na szia csajszi! Akkor fél három! Puszi addig is, és vigyázz magadra!
- Meglesz! Szia.
- Várj, mit fogsz te addig csinálni? – kíváncsiskodott
- Gondolom, olvasok... – tűnődtem el. Ekkor bevillant a napló...
- Áh, gondolhattam volna... Na, szia!
- Szia! – és kinyomtam
Fél tizenkettő volt, így bőven volt még idő Janett érkezéséig. Így felcaplattam a padlásra, és belevetetettem magam Mirjam naplójának az olvasásába...
„Mostanában mintha megállt volna az idő itt a Manson birtokon. Angelika ugyan átjött két nappal ezelőtt, hogy bocsánatot kérjen múltkori kirohanásáért, de nem szívlelte a maradás gondolatát. Így csak tegnap találkoztam vele misén, ahol rend szerint mellém ült. Nem tudom mi volt velem a baja, de nagyon távolság tartó volt.
A mise végezetével kiözönlöttek az emberek a kápolnából, és mindenki az új jövevény, más néven a Hugs családról beszélt. Azt mondták, hogy lehet, hogy holnap be is költöznek. Én minden esetre izgatottan várom őket. Remélem, van gyermekük, és jól ki fogunk jönni egymással!
1822 május 28.”
A rövid bejegyzés elolvasása után folytattam a következő részt. Mely hosszabbnak ígérkezik, mint az előtte lévő, vagy akár, mint az eddigiek.
„ A pletykálások nem hazudtak! Ténylegesen tegnap jött az új birtoktulaj. Mr. Hugs rendkívül jóvágású úriember. Kissé borostás arca, és vastag szemöldöke ellenére kimondottan jóképű. Ébenfekete haja és hasonló szeme miatt utcagyereknek vélhető. A származásáról nem sok szót ejtett, de az ittléte alatt kimondottan magasztalta feleségét, és az ő szépségét.
Melyet mi is tapasztaltunk, mihelyst csatlakozott hozzánk a fiával. Mrs. Hugs szőke haja fátyolszerűen hullott le vállára, melyet gyönyörű kék szemei csak hangsúlyoztak.
Na és e kettő kinézetben igen eltérő ember fia. Róla litániákat tudnék zengeni! És még most is megpróbálom heves pulzusomat kontrolálni, mely pár perccel ezelőtti találkozásunk eredménye. Tegnap igen csak elállt a szavam, mikor megláttam. Világos barna, már-már sötét szőke haja, magas termete, és azok a gyönyörű sötétbarna szemei megigéztek. Az én zöld szemeim sem hagyták őt nyugodni, melyet ma, éppen negyed órával ezelőtt szóvá is tett.
Ugyanis sétáltattam a lovamat, Zsémbest, mikor beszaladt a Hugs birtokra. Így muszáj volt felzörgetnem valakit, hogy jöjjön ki, beengedni. Mert ugyan is én nem tudom olyan szépen átugrani a sötétzöld szatén ruhámban a kerítést, mint jó lovam.
Nos az ifjabbik Hugs nyitott kaput, kit ezentúl nevén nevezek. Ugyanis mint tegnap meg tudtam Mark-nak hívják. A közöttünk lezajló párbeszédet szóról szóra le is jegyzem ide.
...
Ekkor hallottam meg a fülsüketítő zajt, mint megtudtam egy bútorszállító adott ki, melyet a padlás tető ablakán kitekintve pillantottam meg.
Így fogtam a naplót, lecaplattam a szobámba, ledobtam az ágyamra, és mentem ki, hogy megtudjam, kik az új szomszédjaink. A bútorszállító kocsi előtt egy szürke Mercedes parkolt, melyben hárman ültek. Egy férfi a volánnál, egy nő az anyós ülésen, és egy srác a hátsó ülésen. Éppen mikor odaértem kiszállt a nő, és mosolyogva köszönt.
- Szia! Megtudhatom, hogy ki vagy? – az egyetlen furcsaság az volt, hogy az a leírás, amit Mirjam alkalmazott Mrs. Hugs-nál, pontosan ráillett a nőre.
- Jó napot! Én itt lakom ebben a házban! –mutattam a hátam mögé, majd keresztbe fontam a karjaimat magam előtt. – Gondolom maguk vették meg ezt a házat. Nem mondom szép darab...
- Ugye, ezért vettük meg! – jelent meg a látóteremben valószínűleg a nő férje. De miért van az, hogy ő meg Mr. Hugs hasonmása? – Oh, bocsánat még be sem mutatkoztam! Joshep West vagyok! – nyújtotta a kezét remélvén, hogy megrázom. És hát így tettem. – Ő itt a feleségem Elinor West, - ráztam kezet a nővel is – és a fiam Mark West! Akiből nem sokat látsz, mivel nem hajlandó kimászni a kocsiból! – a mondat második felét inkább üvöltötte, mire az üveg mögül tompán hallatszódott a válasz is.
- Jól van már! Jól van már! Kicsit sem akartam elköltözni! Az új szomszédokkal had találkozzam már később! - de végül mégis felhúzta az ablakot teljesen, és kicsatolta magát. Amíg az ajtóval bajlódott, és bemutatkoztam.
- Én pedig Elizabeth Rockwood vagyok! De jobb szeretem a Lizzie-t. – ráztam kezet a két felnőttel, mire egy elismerő füttyögést hallottam a hátam mögül. Gondolom, a forrónadrágom nem sokat takar belőlem...
- Lehet, hogy előbb ki kellett volna szállnom a kocsiból, ha tudom, hogy a Menyben vagyok! – megfordultam, és szemben találtam magam vele. „Világos barna, már-már sötét szőke haja, magas termete, és azok a gyönyörű sötétbarna szemei megigéztek.” Eszembe jutottak Mirjam szavai, és megdöbbentem, hogy mennyire igazak ebben a környezetben...
- Fiam! – krákogott szégyenében az apja.
- Ugyan már apa.... Nekem is van szép érzékem! – mosolyogta el magát, én pedig megkezdtem saját magam cseppfolyósítását...
- Elnézést, de a bútorokat muszáj, lenne bevinni, mivel egy óra múlva lejár a műszakom, mert az asszony terhes, és bármelyik pillanatban megszülethet a pici! – mondta büszkén a bútorszállítós férfi, akinek szőke haja, és kék szemei mellett hatalmas vigyor, és büszkeség jelent meg az arcán.
- Rendben! Akkor máris kezdhetjük. A természetbe nem szólhatunk bele! – válaszolt Mr. West. – Örültem Elizabeth! – tette még hozzá, és megiramodott a teherautó felé.
- Én is! - ezzel Elinor a férje után sietett.
- Nos, hát itt maradtunk ketten! Mit is mondtál, hogy hívnak? – kérdezte Mark
- Elizabeth Rockwood, de jobb szeretem a Lizzie-t! – mondtam máma már másodszorra.
- Nos, hát Elizabeth Rockwood, Lizzie, biztos nem tévedtem el? Mert angyalokat csak a Menyben látni! Viszont nem akarok még meghalni... De ha ez az ára... – végignézett rajtam, és hangosan panaszosan kifújta a levegőt, mire én kezdtem elvörösödni...
- Nem, nem tévedtél el, és nem is a menyben vagy! Csupán csak Atlantic City-ben vagy, és itt, tudtommal nincsen se meny, se angyalok! – magyaráztam meg neki némi gúnnyal, és kikerültem annak reményében, hogy faképnél hagyom.
- Na de most komolyan! – megfogta a csuklómat, maradásra bírva ezzel – Nem is érdekel, hogy ki az, aki az angyalának hív?
Visszafordultam, és jól megfontoltan, és kimérten válaszoltam.
- Nem! – mosolyt erőltettem az arcomra, és közben belül darabjaimra hullottam szét. Mivel nagyon is érdekelt ez a srác. Nem csak a neve, vagy, hogy miért mondta rám, hogy angyal, hanem minden, ami vele kapcsolatos volt! És ez megrémisztett, éppen ezért nem akartam itt maradni vele.
- Komolyan? – bizsergette meg a csuklómat, mely enyhén csikis érzés volt, így nem tudtam nem nevetni egyet halkan.
- Igen, komolyan nem! – válaszoltam azután, miután arcvonásaimat rendeztem a nevetés után, és az után, hogy kicsit mintha a kijelentésem szomorúvá tette volna. Majd felcsillant a szeme.
- Viszont, - lépett egy lépést közelebb hozzám – ha nem hallgatsz meg egy információt sem rólam, hát, nem engedem el a kezedet! Ami hozzá teszem kissé nyirkos lett, ahogy közelebb léptem. – vigyorogta el magát, én pedig dühösen fújtattam ki a levegőt, majd szabadulni próbáltam.
A kísérletemet Janett csilingelő hangja szakította félbe.
- Hellóka csajszi! – köszöntött, majd szeme a fogva tartómra villant, és kicsit sem feltűnően végig mérte, majd újra megszólalt – Huhuhuuu... hol fogtad magadnak ezt a pasit kislány? Akárhol is megyek veled!- dobódott fel még inkább, mire leállítottam.
- Nyugi Janett, lélegezz mélyeket, mert nem én fogtam, rám ragadt! És ő az újszomszéd... Hurrá.... – hangom csupa lelkesedés...
- Áh, még jobb! És hol találok hasonlót? – vonta fel a szemöldökét, miközben ravaszul mosolygott.
- Ööööö hol is? – néztem kérdőn Mark szemébe, miközben a cseppfolyósításom egyre csak fokozódott. Mintha a szeme megpörkölne, és mégis a szenesítés helyett a testem az olvadást választaná.
- Philadelphia. – válaszolta meglepő könnyedséggel, mintha benne nem játszódna, le semmi mikor a szemébe nézek. Mintha csak rám lenne hatással az ő gyönyörű mélybarna szeme.
- Szóval Philadelphia... – nem tudom, hogy miért, de nem ereszt a pillantása. Mintha direkt nem venné le rólam a szemét, mert tudja, hogy rabul ejtett.
- És hogy hívnak? – Istenem Janett imádlak! Ugyanis erre muszáj volt oda figyelnie, és akarata ellenére kicsit engedett a szorítása, így kimenekültem, és gyorsan el is néztem róla, és barátnőm hiányos, és kopott feketére lakkozott körmét tanulmányoztam.
- Mark West! – biccentett felé egyet. Majd visszanézett rám, de nem lehettem benne biztos. Ám azt nagyon is láttam, hogy nem tud mit kezdeni a kezeivel, ami kicsit megmosolyogtatott.
Ekkor az idilli társalgást Mark szülei zavarták meg, mivel a kanapé gondot okozott a két férfinak.
- Mark! Apádnak, és a másik férfinak el kellene egy kis segítség! Ne most foglalkozz a lányokkal! – szólt kicsit hangosabban Elinor.
- Megyek már! – válaszolta, miközben hátra fordult, én pedig karon ragadtam Janettet, és elindultam a házunk irányába. De idő előtt lelepleződtem. – Elizabeth, Lizzie, Angyal, örültem, hogy találkoztunk!
Én visszafordultam, és úgy válaszoltam.
- Az Angyal csak álmodban! Neked Elizabeth! Ahhoz, hogy Lizzinek szólíthass, azt ki kell érdemelni!
- Hát akkor... Szia Angyal, és annak barátnője! Hív a kötelesség! – és sarkon fordult. Rászóltam volna, hogy ne angyalozzon, de hát elment.
Illetve elvitte azokat a gyönyörű barna szemeit is... De akkor is. Attól, hogy szép a szeme, még gyomorforgató, ahogy próbálja behízelegni magát! Áh!
Van még valami... A neve, és a pontos leírások... Ez olyan.... Nem tudom, hogy mi folyik itt, de ez nem normális!
Van még egy dolog, ami nem normális ezek után: Janett kíváncsisága! Így hagytam, hogy felvonszoljon a szobámba, és elárasszon a kérdéseivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése