Hellóka! Bocs, hogy ott a Vatera jelzés a képen... :( Jó olvasást!
Kettö...
Kettö...
Az én szobám kitakarításához idő kell, így rászánom a nap további részét. Felvettem egy rongyot a rengeteg közül, és kezdtem a cd, illetve dvd tartó polcommal a portörölgetést. Szép precízen – mivel még az elején vagyunk – minden egyes tokot letöröltem. Nem tartott olyan sokáig, mivel csak egy polcot foglalt el, és az sem volt hosszabb fél méternél. Ezután következnek a könyves polcaim. Igen polcaim, mert ebből 3 is akadt, ugyan ilyen méretben. Miután az utolsó könyv is csillogott a tisztaságtól –bár nem volt rajtuk por a sűrű forgatás miatt -, az éjjelim felé fordultam, és pár határozott mozdulattal letöröltem. Jöttek a szekrények, és az íróasztalom.
Visszatértem, és konstatáltam, hogy már csak az egész alakos tükrömet áztatja mocsok, amit főként kéznyomatoknak hívunk. Így az ágyam – ami a szobám közepén terpeszkedett – és az íróasztalom mellett lévő téglalap alakú tükörhöz léptem, kezemben az ablakpucolóval, és egy ronggyal.
Felülről lefelé haladva végig csutakoltam, majd hagytam megszáradni. A szemem az asztalomon lévő könyv kupacra tévedt, melyet nem szórakozás céljából vettem ki, hanem, hogy tanuljak belőlük. Így az egész paksamétával együtt letelepedtem a földre, és szépen nagyság szerinti sorrendbe szedtem őket. Mikor végeztem vele, szép lassan megfontolt léptekkel haladtam lefelé a lépcsőn, hogy egy könyvet se ejtsek el.
Az utolsó fokon anyám észrevett.
- Hát te meg mit csinálsz?
- Ha nem nyilván való, akkor elmondom! A tankönyveimet viszem fel a padlásra. – mereven a kupacot tanulmányoztam, miközben balra kanyarodtam, amerre a padlásfeljáró található. Az ajtóval azonban gondjaim akadtak, mivel mind a két kezem a könyvek lapjait markolászta, így nehezen tudtam volna kinyitni.
- Anyu! – kiáltottam el magam.
- Mondjad! – hallottam meg közeledő lépteit
- Segítenél légyszi? – néztem kérlelőn rá, mire kinyitotta előttem az ajtót, és én besétáltam – Köszi!
- Ugyan! – ballagott vissza a rotyogó vacsorához.
Megtettem az utat a lépcsőig úgy, hogy nem estem el, ami nagyszó, ennyi könyv kíséretében... Ám mikor az utolsó lépcsőfokról léptem a padlás padlózatára, kissé meginogtam. De nem estem el! Ám pár lépés után ezt is sikerült produkálnom, mivel valamiben megbotlottam, amit nem vettem észre, mivel azt agyaltam éppen, hogy hová rakjam a könyveket. Ez a problémám megoldódni látszik, mivel szanaszét szóródtak a padlózaton. Persze anyám - hallva a nagy csattanást – rögtön felkiáltott.
-Jól vagy Lizzie?
Én meg le a választ.
-Persze! Csak megbotlottam! – tápászkodtam fel, és poroltam le magam.
Ezután körül néztem, hogy mi volt az a valami, ami kék zöld foltokat varázsol nekem. Nem láttam mást, csak egy régi, bőrkötésű könyvet, melyre arany cérnával egy név van varrva.
-Mirjam... – suttogtam a borítón található nevet.
Nem bírtam sokáig, bele lapoztam ódon papírjába. Az első oldalon csak egy sor állt, az is középen, és gyöngybetűkkel. „ Édesapádtól születésnapodra...”Az ujjaimmal megcirógattam e szavakat, melyet tintával írtak a lapra. Az oldal közepéről a kezem a sarkára ért, és lapozott. A következő oldalon ezt a bejegyzést találtam, már nem gyöngyírással:
„ Ma van az, hogy pontosan 14 éve megszülettem. Jó apámtól kaptam e gyönyörűséget, melyhez csak egy mondatot fűzött.
-Használd egészséggel!
És én igyekszem eképpen cselekedni. Megkérdeztem tőle még, hogy mi ez, mire elmondta apám, hogy ebbe azokat a gondolataimat véssem, melyeket méltónak találok felfedni a világ előtt.
1822. május 23.”
Az első bejegyzés rövidnek mondható. Még akkor is, ha nem látnám mellette a másodikat, mely ehhez képest kész litánia.
„ A mai napom zsúfoltan telt. Eljött mindenki a Manson családból, csakhogy engem ünnepelhessen. Nyomasztó, és fárasztó volt mindig a felnőttek körül lennem, és mosolyt erőltetni az arcomra. Ám a nap legörömtelibb pillanata az volt, mikor Angelika, és Justin át jött a Buildvouge birtokról, hogy engem felköszöntsenek. Angelika ül mindig mellettem misén, melyre ugyan kötelező járnunk, de az nem azt jelenti, hogy szeretünk is. Főként nem azt az egy órás utat, melyet meg kel tennünk a földúton, hogy a kis kápolnához jussunk. Szerencsére ezt a kicsi Justinnak még nem kell megtennie 6 évesként. Mivel csak 10 éves korunk után mehetünk kápolnába. Legalábbis ez apám, és Mr. Buildvouge szemlélete.
Angelika többek között azt is elmondta, hogy a Manson melletti birtokot kiadták valamilyen Mr. Hugs-nak. Ami meglepte, hogy én nem tudtam róla, mivel az eddigi tulaj jóban volt apámmal. Mire én csak egy mondattal feleltem:
- Az, hogy apám jóban volt Mr. és Mrs. Wilson-nal, az nem azt jelenti, hogy én erről tudtam! Különbem meg te, aki két birtokra laksz Wilson-éktól, honnan tudsz erről?
- Lehet, hogy az én apám nem tud mindent a környékbeliekről, de én sok mindent meghallok!
- A pletykásság nagy bűn!
Ezen a mondatomon úgy megsértődött, hogy apját egészen félórán át azzal győzködte, hogy ha nem indulnak el rögtön, fogja a húsbárdot, és lekaszabolja gyönyörű szép fekete szög egyenes haját. Persze apja semmibe vette ezt a kijelentését, és csak akkor indult meg igazán, mikor Angelika a konyha felé vette az irányt, és nem az apró süteménnyel tért vissza, hanem a húsbárddal.
Nem értem Mr. Buildvouge urat. Ha a lánya rövidebb hajat szeretne, miért nem engedi neki? Ő is 14 éves, igazán lehetne ebbe beleszólása. Nekem apám megengedné. Csak én sajnálom hosszú vöröses barnás loknijaimat, melyek a hátam közepét verdesik. Nem lenne szívem hozzá, hogy ollót szegezzek rájuk. Ahhoz meg végképp, hogy más tegye meg!
8 órakor egy csókot nyomtam apám, s anyám arcára, megköszönvén a mai ünnepélyt, és felmentem a szobámba aludni. Melyből az lett, hogy itt ülök az ablakpárkányomon, és sort sor után halmozva jegyezem le gondolataim.
1822. május 24.”
Próbáltam párhuzamot vonni Mirjam, és az én életem között, melyet minden könyvnél megteszek, de csak egyetlen hasonlóságot találtam. A mellettünk lévő eladó „birtok”.
Mikor már éppen lapozni akartam, anyám hangját hallottam meg a földszintről.
-Kicsim! Gyere enni! Készen van a vacsora! Igaz az asztalon még nincsenek tányérok... Megterítenél? – ordibált fel a padlásra.
Én meg ledobtam a könyvet, és leszaladtam a padlásfeljárón. Becsuktam az ajtót, és átballagtam a konyhába, ahol a csupasz asztal már várta, hogy terítékkel lássam el.
- Jajj de jó, hogy megterítesz! Nagyon köszönöm. – nyomott puszit az arcomra anyám.
- Ez csak természetes! – az evőeszközös fiók melléléptem, és elővettem öt kanalat, villát, és kést.
Ezután a felette lévő polcos szekrényből kivettem számban megegyező mély, illetve lapos tányért. Ezeket helyére raktam, és az alátétet tettem középre.
-Fiuk! Charlie gyertek vacsorázni! – kiáltotta el magát anyám, mire mindenki a konyhába özönlött.
Én már a helyemen ültem, és szedtem is a paradicsomlevesből, mire a többiek leültek. A vacsora felénél úgy gondoltam felhozom a naplótémát, hátha régen anyámé volt.
- Anyu? – kérdeztem a második fasírtért nyúlva.
- Mondjad Lizzie.
- Nem vettél még régebben egy bőr naplót, amin arany cérnával „Mirjam” van varrva? – kíváncsian fürkésztem.
- Oh de! Még angliai utazásom során. Egy angol árus sózta rám szinte ingyen. Azt mondta, hogy feltétlenül meg akar tőle szabadulni! – nevetett fel az emlék hatására.
- Aha... Értem! – ettem tovább némaságba burkolózva.
- Miért kérdezted? – ivott egy kortyot.
- Csak megbotlottam a padláson valamiben, és hát ez a könyv volt az!
- Bele is olvastál? – tette le a poharat.
- Igen.
- Akkor megvan miért voltál fent olyan sokáig. – nevetett apám.
- Majd ha elolvasod, oda adhatnád nekem is, vagy elmondhatod, hogy miről szól... – vágott apám szavába anyám.
- Vagyis te még nem is olvastad?- vontam fel a szemöldököm.
- Ami azt illeti nem! Megvettem, de a nyaralás után feltettem a polcra, és a nagytakarításnál meg felkerült a padlásra. Csak azt nem tudom, hogy tudtál benne megbotlani, mikor a tetőablak alá tettem... – gondolkodott el anyám
- Macskák... – morogta az orra alatt apám, miközben letört egyet a kenyeréből, és megette.
A vacsora elkövetkezendő percei csendben teltek. Mikor végeztem, felmentem a szép tiszta rendezett, agyonposzterezett szobámba, és mivel hosszú volt a nap, lepizsamászkodtam.
A fürdő felé vettem az irányt, ám mikor mentem volna be, anyám csodálkozó szemekkel méregetett.
- Hát te már most lefekszel? Hiszen csak 9 óra...
- Igen tudom, de hosszú volt a nap, és szeretném kipihenni magam. – mondandómat egy ásítás követte
- Hát te tudod! Akkor jó éjszakát! –nyomott puszit a fejem búbjára.
- Jó éjszakát neked is anyu! – ezzel bementem a fürdőbe
Egy gyors zuhany, fogmosás, és már mehetek is fel aludni. Levetkőztem, és beálltam a zuhan alá. Nem volt kedvem a kádban áztatni a testem. Attól féltem, hogy fáradtságom miatt ott felejtem magam. Így a zuhanyzást is rövidre fogtam. A törölközés, és a pizsamám felvétele után a párás tükör elé léptem, és kezemmel egy kisebb részt megtisztítottam a homályosságtól.
A fogmosást is, ugyan úgy, mint a fürdést minél hamarabb lerendeztem. A szobámban már várt a jó meleg ágyikóm, mely pihentető alvást ígért a pamut ágyneműmmel egyetemben. Nem is kellett sok, hogy elaludjak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése