Hellóka. Azért ezt a képet mellékeltem, mert ugye Ellen Broken is szöszke. :) Olvass tovább, és megtudod kire gondoltam! :P
Egy...
Egy...
A suli utolsó napja... Valahogy nem lep meg, hogy miért várom is, meg nem is ezt a napot. Az öröm, amikor az iskola kötelezettségei alól kiszabadulva rohanhatunk a vakvilágba, kifejezetten várható esemény. Na de az, hogy előtte el kell viselnem az osztálytársak csipkelődéseit... Na ez az amit inkább hanyagolnék!De az évzáró kötelező esemény, így muszáj megjelennem nekem is...
- Hé! Anyu! Ügyelhetnél arra, hogy a környezetedet-és ebbe bele tartoznak a személyes tárgyaim is-, épségben hagyd! – háborodtam fel, miközben felszedtem az agyon olvasott könyv darabkáit a márvány mintás padlózatról.
- Bocsi Lizzie! Nem figyeltem a két lurkótól. –célzott Dany-re, és Joseph-re anyám
- Szia kislányom! Leülnél ide? – vett észre apám, s hellyel invitált – Dany,Joseph leülni! – próbált valami határozottságot, és apai szigort is belecsempészni a hangjába, miután anyámmal nemrég azon veszekedtek, hogy ő hányadrészét veszi ki a gyereknevelésből.
- Leültem, és nem vagyok már kislány! – fontam keresztbe a karjaimat a mellkasomon, miután folytattam – Látom, hogy hosszú lesz, de- a faliórára vetettem egy pillantást, majd vissza apámra – pontosan negyed óra múlva indul a busz!
- Nos akkor gyors leszek! – tette le az újságját a könyöke mellé. – Tudod, hogy a nyár jövetelével új szabályokat fektetünk le a családban! Ami azt eredményezi, hogy több időt tölthetsz a szabadban, de sötétedés előtt haza kell érned, mint mindig! Éppen ezért – mivel a másikat széttörted – kapsz egy új telefont!
- Na! Ez új... És különben is nem én voltam, hanem Dany ejtette bele a klotyóba! – ez igaz is volt, csak apámék nem hittek nekem...
- Mindegy, hogy, hogy volt, mint volt, elmúlt, és át is adnám az ajándékodat! – egy kis dobozban, ami elfért apám kezében, ott hevert egy csodaszép fekete Samsung. És én ekkor kapcsoltam...
- De a szülinapom csak egy hét múlva lesz!
- Gondoltuk meg előlegezzük! – mosolygott rám anyám
Ekkor a kocsifelhajtóról ismerős szökdelés féle zajok szűrődtek be a konyhába, mely a nappalival szemben volt, így láttam amint a hangok okozója belép a nappalinkba, és köszönti kis családom.
-Jó reggelt Mr. és Mrs. Rockwood, és a legifjabbak... – táncolt be a konyhába Janett, egyetlen, és igaz barátnőm.
Janett rettentően vékony, ugyanakkor izmos alkata, vállig érő fekete haja, a benne lévő pink, illetve mély lila melírjai, igen figyelemfelkeltőek. Ugyan az volt rajta is, mint rajtam! A térdig érő egyen szoknya a blúzzal, és nyakkendővel kiegészítve. De mégis jól felismerhető csinos vonásai, és szolid sminkje eltérővé varázsolta. Már- már gyönyörűvé.
- Ha szabad elrabolom a lányukat, mivel az ünnepség előtt be kell érni. Viszont látásra! – ezzel kifelé húzott a konyhából, sőt az egész házból is!
- Sziasztok! Majd jövök! – kiabáltam vissza.
- Jujj! Hát nem tök jó? – kérdezte felszabadultan, és fülig érő vigyorral mellettem ballagó barátnőm.
- Mi is? – próbáltam felzárkózni túlpörgött énjéhez.
- Hát a mai nap! Túl tökéletes, hogy igaz legyen... Gondolj bele! Az utolsó nap, a Lake Morro-ban... Te nem ugrándoznál örömödben? – nevetett fel, miközben sötét, már-már fekete szemei engem kutattak.
- Dehogyisnem... Csak erőm nincs hozzá! – nevettem én is.
- A legkiválóbb, hogy mind ketten a Window House-ba megyünk! – kuncogott mellettem.
- Ez valóban szuper! De mi lesz, ha nem egy osztályba...
- Jajj ne rontsd már el az örömömet! – ugyan ezt mondta, de csöppet sem látszott rajta a hangulat váltás bármilyen jele is.
- Különben meg itt a nyár, és egy köpésre lakunk egymástól! – öleltem át fél karral a vállát.
- Úgy hogy... Jó pasik vigyázzatok! – egyszerre felnevettünk, és felszálltunk a buszra.
A buszon is folytattuk a csevejt, sőt még a leszállás után is. Csak akkor csendesedtünk el véglegesen, mikor az igazgató elkezdte évzáró beszédét.
Arról szólt, hogy sokan nem leszünk már itt az ősz beköszöntével, és hogy sok sikert kíván mindenkinek a következő tanévhez, ha itt kezdjük, ha teljesen máshol. Utána jöttek az igazgatói dicséretek, és a tanárok csokrai, amit rendszerin a végzős diákok egy csoportja oszt ki.
Nos, én ebbe a csoportba nem tartoztam bele... Se Janett! Mi külön alkottuk a mi saját csoportunkat. Nem voltunk se stréberek, se suli kerülők, hanem mivoltunk az aranyközép út! Ehhez képest elég szórvány csapat létszámmal rendelkeztünk, mely a 2-nél stagnál jó pár éve.
Az előadás végén a diákok csak úgy özönlöttek kifelé a sportcsarnokból, ki, a szabadságba, ahol már nincsen karó, nincsen lecke, és legfőképpen nincsenek rossz vérű osztálytársak. Ám nekem sikerült összefutni egy adaggal...
-Oh szia Elizabeth. – állított meg Ellen Broken, a suli dívája, aki most az orrom előtt fésülgeti, hosszú szőke haját az ujjaival.
Azóta nem bírom elviselni a szőkéket, mióta Ellen-t ismerem... Még jó, hogy az én hajam a sötét barnára hajaz.
- Szia Ellen! – vettem fel láthatóan mű bájvigyorom
- Mond csak... Téged hova vettek fel? – piszkálgatta a körmeit
- Nem mindegy az neked? – förmedt rá Janett.
- Shh! Nyugi! – állítottam le – A Window House-ba! És téged?
- Oh micsoda véletlen, nem fogunk összefutni... Pedig már kezdtem örülni... Ugyan is engem az állam legszínvonalasabb iskolájába vettek fel, úgyhogy csak sajnálni tudlak... – kacagott egyet, és tovább állt.
- Csak azért csinálta, hogy idegesítsen! Ne is törődj vele! – most Janett nyugtatgatott engem.
Ugyanis csak 3 pont kellett volna, hogy abba az iskolába mehessek, de nem tudtam össze kaparni... A legrosszabb, ha 101.vagy, és csak 100-atvesznek fel... Márpedig nálam így volt...
Janett-el gyalogosra váltottunk, és inkább beültünk egy fagyizóba, minthogy buszozzunk, és ki keljen fizetni a jegyet.
- Na, ahhoz a sráchoz mit szólsz, aki ott rendel a pultnál? – vett egy falatot a kelyhéből.
- Nem! Janett! Én nem tudok csak úgy választani valakit! Nem elég a külseje, hanem kell, hogy legyen valami értelmi színvonala is!
- Kisanyám akkor te apáca maradsz... –vette be az utolsó kanál fagylaltot is a szájába, majd miután lenyelte, megszólalt – Most hova tovább? – támaszkodott az asztalra.
- Szerintem menjünk haza! Nekem még ki kell takarítanom a szobámat, és felvinni a tankönyveimet a padlásra. – ettem meg én is az utolsó falatot.
- Nos, ezt nekem is meg kell ejtenem otthon... – olyan arcot vágott, mint aki utál takarítani, és inkább sülne szét kint a forró napon, minthogy haza menjem emiatt.
Így megindultunk haza. Mivel egy utcában lakunk, és én egy kicsivel előrébb, így mindig ő kísér engem haza. Mikor a házunkhoz értünk, és már az ölelkezésnél tartottunk, meg akadt a szemem egy táblán, mely a szomszédház eladását jelzi.
- Ez meg mi? – kérdeztem mutató ujjammal az ’ELADÓ’ táblára mutatva.
- Már hetek óta kint van, csak téged lefoglalnak a könyvek, mintsem hogy körbe nézz a szomszédod udvarán! – nevetett fel Janett
- Amúgy sem szoktam... leselkedni!
- Hagyjuk! –ölelt meg barátnőm - Szia csajszi, légy jó!
- Szia! Az leszek, ha te is!
- Na, akkor velejéig rossz leszel, ha engem követsz! – kacsintott rám, majd elindult a házuk irányába.
Én pedig becsörtettem a bejárati ajtón, felköszöntem a szüleimnek az emeletre, és megiramodtam a hűtő felé. Kinyitottam, és könyörtelenül kizsákmányoltam. A két szendvics elfogyasztása után felmentem a lépcsőn, jobbra kanyarodtam, és a 3. ajtón benyitottam, mivel ez az a szoba, amit ki kell takarítnom! Vagyis ez az én szobám.
Először is itthoni ruhába vedlettem át, felhoztam egy vödör vizet, ablak pucolót, és jó sok rongyot, valamint a porszívót!
-Na akkor bevetésre felkészülni. – eme mondat kíséretében fogtam össze a derékig érő hajamat a fejem tetejére, egy hajgumi közreműködésével, a tükör előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése