Könybe zárt valóság - Tartalom

Könyvbe zárt valóság

Elizabeth egy 8.-os lány, aki rettentően könyvmoly. Egyik nap a kezébe akad egy régi bőrkötésű napló. Mely egy 14 éves lány életét meséli el, aki az 1800-as években élt. Ám a könyv lapjai közt nem csak a hölgyi lét nehézségei jelennek meg, hanem a szerelem is egy Mark nevű fiú személyében. A furcsaságok akkor kezdődnek, mikor Elizabeth életébe is egy Mark nevű fiú lép be, és fúrja be egyre mélyebbre magát a lány szívébe. Ez után, mintha a könyv egyes mozzanatai megelevenednének Elizabeth életében is. Ez mind szép és jó. Legalábbis egy ideig. De mint mondani szokták: a baj csőstül jön. Mert eljön az a pillanat, mikor Elizabeth az 1800-as lány életét éli, még ha nem is akarja. De a könyv folytatódik, és csak akkor lesz vége az „életcserének” ha Elizabeth a végére ér...

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Fejezet előre jelzés:

Nos, úgy döntöttem, hogy egy bizonyos tematikát követve rakom fel a fejezeteket. Ami a következő:

Vegyük alapul, hogy 5 fejezet eleve meg van írva, és csak az 1. van az oldalon.
Tehát, ha a 6. fejezettel végzek, felteszem a 2.-fejezet.
Persze ha úgy alakul, hogy nem jut eszembe a soron következő fejezet,vegyük alapul a 7.-et, akkor 1 hét után biztosan felteszem a 3. fejezetet, ha meg van a 7., ha nincs!
Persze ezt csak egy bizonyos fejezet számig lehet korlátozni, mivel 1 fejezet különbség minimum lesz a gépemen, és az oldalon fent lévők között. (Bétázás, szerkesztés, és hasonló dolgok miatt!)

Ezzel a rendszerrel csupán azt szeretném meggátolni, hogy ihlethiány esetén, ne kelljen borzasztó sokat várnotok rám!

Persze ha kommentben picit kifejtitek a véleményeteket, az elősegítheti a következő fejezet hamarabbi felkerülését! :)

2011. november 6., vasárnap

Könybe zárt valóság - 4. fejezet

Négy...
- És most elmondasz mindent! Nem menekülsz! – helyezkedett törökülésbe Janett, miközben letámadott.
- Nyugi van Janett! Elmondom, csak hagyj, szóhoz jutni kérlek! – emeltem kezeimet magam elé védekezés szempontjából.
- Máris kezdheted! – eljátszotta, amint bezárja a száját egy lakattal, és a kulcsot a háta mögé dobta.
- Szóval! Miután beszéltünk felmentem a padlásra olvasni...
- Várj! A padlásra? – értetlenkedett.
- Janett!  - dorgáltam le.
- Okés okés! – vette fel a ’ jó kislány leszek ’  figurát.
- Szóval azért ott, mert ott találtam a könyvet, és ott hagytam még este. Úgyhogy felmentem, és olvastam. Egyszer csak meghallottam a bútorszállító autó zaját, és lesiettem.  A többit meg már úgyis tudod!
- Na, ja persze! A legjobb részt tuti kihagytad! És mi a fenének szólított angyalnak? Titokban szárnyakat növesztettél, amit én nem látok? – kérdezte, miközben elterült az ágyamon, ráhasalva a naplóra. – Au! Ez meg mi? – lóbálta előttem, én meg elvetem tőle, és megmagyaráztam.
- Ez az amit olvastam!
- Jaja persze! Add csak ide? – kapta ki a kezemből.
És mire tiltakozni kezdtem volna, olvasta a sorokat.
„... Gyönyörű barna szemeit enyémbe mélyesztette, kikísérte lovamat, és búcsú képen így szólt:
- Szervusz Angyal leány! – nem tudtam nem visszafordulni.
- Miért lennék angyal? – mosolyodtam el halványan.
- A szemeid miatt! Azt mondja apám, ha találok egy lányt, akinek a szemeiben elvesznék egy örökké valóságra, hát akkor megtaláltam az én angyalomat... – mosolyodott el a végére, és mintha egy árnyalattal vörösebb lett volna az arca.
- De hiszen semmi különleges nincsen a szemeimben! A te szemeid inkább angyalhoz illendőek, mint az enyéim... – most én vörösödtem el, hajtottam le fejemet, hogy hosszú loknijaim arcomba hullhassanak.
De ő felemelte állam két újával, és a szemembe nézett.
-A zöld egy igen ékes, királyi szín! Így a te szemedet érdemli meg egy angyal, mintsem az enyémet. – arca egészen közel az enyémhez, és szeme teljesen az enyémbe fúródva.
   Megperzsel a tekintete, és soha nem akarom, hogy eleresszen, de ugyanakkor félek is ettől az érzéstől! Mert nekem, mint egy főúri család sarjának, nem szabad így éreznem. De nem tudok szabadulni, nem akarok szabadulni. De apja behívja a pajtába, így nekem is távoznom kell. És szép komótosan sarkon is fordulok, lovam mellett, de hangja visszaszólít.
-Angyal leány! – fordulok vissza akaratlanul is a hívásra – Remélem, még látjuk egymást. – és szája sarkán mosoly honol, miközben a pajtába igyekszik, itt hagyva engem.
   Engem, akinek szerinte angyal szemei vannak, és akinek a pillantása úgy meg babonázott, hogy az már nem is illendő.
   Ennek ellenére visszasétáltam a birtokunkra, és feljöttem a szobámba, miután Zsémbest kikötöttem az istállóban. És most itt vagyok, kipirulva a történtek után, és buta szívemet nyugton létre bíztatom, miközben felelevenítem emlékeimet.
                                                                                                                          1822. május 30.”
   Mikor befejezte, összeállt a kép! Addig csak darabkák jelentek meg a szemem előtt, de most, hogy a végén a reakciót is hallottam, megértettem... És egy töredék részét ennek Janett is kezdte kapizsgálni, fekete, rózsaszín, lila melírokkal tarkított hajkoronája alatt.
-Nekem most olyan, de ja vu-m van... – ehhez a hozzászólásához olyan arckifejezést mellékelt, hogy az csak rátett még egy lapáttal.
   Bennem meg egy világ dőlt össze... – akartam mondani, de helyette nem ezt mondtam.
- Valahogy ez olyan ismerős... –telepedtem mellé az ágyra.
- Megvan! A srác olvasta a könyvet, és onnan szedte az angyalos sztorit! De pancser... – mellé még ch-mögött egyet, és letette a könyvet.
- Nem az nem lehet! – vettem kezembe most én a könyvet, és ujjaimat végig futtattam a gyönyörű íráson, mely tintával íródott. – Ezt még anya vette Angliában, és nézd ezt az írást! –fordítottam elterült barátnőm felé a könyvet, mire felült, és tanulmányozni kezdte.
- Mi van vele?
- Nem látod? Süt róla, hogy EREDETI kézzel írott, és hamisíthatatlan! Ebből, csak egy van az egész világon!
- Hát... akkor ez valami halhatatlan féle, aki a könyv főszereplőjének a pasija lesz, és boldogan élnek, amíg meg nem hallnak. Csak, hogy a csaj észreveszi, hogy ő ugyan meghal, de a pasi nem, így megöli a csajt, és... Ezt kapd ki: tovább áll, éli boldog életét, városról városra szállingózik, felszed csajokat, ugyan ezzel a szöveggel, a korszaknak megfelelő borításban, megöli őket, és megint csak tovább áll! – vigyorogta el magát a végére.
- Hány horrort néztél meg már máma? Őszintén! – néztem kissé horror mániás barátnőmre, akinek az alsó ajka kicsit lefelé görbült, alig észrevehetően, de aki eléggé ismeri, meglátja ezt is.
- Hármat... – adta meg magát végül – De az egyikből még fél óra hiányzott! – védekezett rögtön.
   Én meg nevetve magamhoz húztam, és próbáltam túl tenni magam azon, hogy megmagyarázhatatlannak lettem tanúja. Legalábbis olyannak, amit én nem tudtam megmagyarázni magamnak. Azt, hogy a két Mark ennyire hasonlít. Én, és Mirjam –most már – mennyire hasonlítunk... Hogy minden ennyire hasonlít! Ez nem kellene, hogy így legyen! Mert ennek nem így kell lennie!
   Janettel végig néztünk ugyan egy filmet - nem horrort -, de nem tudom miről szólt. Tőmondatokban, egy lány beleszeret egy fiúba, akinek van már barátnője, és a csaj próbálja behálózni a srácot, és kiiktatni a srác csaját.
   Ennél többet nem is tudok róla mondani, mert annyira sablonos volt, de egy időre el felejtettem a kételyeimet. Azt, hogy mennyire lehetetlen ez az egész.
   Bár sokszor a lehetetlen dolgokból valami igazán jó születik...
- Ez a film, pocsék volt! – elmélkedésemből ez az ismerős hang szakított félbe.
- Tudom, de jó volt, hogy itt voltál! – mosolyogtam rá.
- Öregem szólsz, és ugrok!
   Lekísértem Janettet az ajtóig, és mikor már kint álltunk, akkor vettem csak észre, hogy valaki éppen tanúja búcsúzkodásunknak. Így Janett háta mögé hajoltam, és fennhangon rászóltam az éppen arra bóklászó Markra, akinek a kezében mintha könyvet véltem volna felfedezni.
- Tudod, a leselkedés nagy bűn! – ekkor pattant ki a fejemből a szóhasználatom... „A pletykásság nagy bűn!” Áh! Paranoiás vagyok...
- Van olyan büntetés, amit el lehet viselni! – igen, könyv van a kezében
- Na, már megint te! – fordult meg barátnőm is.
- Igen, megint én! És különben is egy örökké valóságnak tűnik az idő, ha nem láthatlak. – ezt a mondatot igen is nekem címezte, és azokat a gyönyörű barna szemeit is az enyémbe mélyesztette bele.
- Tudom, hogy ez csak egy álca, hogy elcsábítsd a havercsajomat, de csak álmodban aranyom! Nem fogod őt is meg ölni, mint azt a csajt, ugyanis mindent tudunk! Megtaláltuk a naplóját! Igen ám hapsikám! Lebuktál! – Janett beindult, én meg aggódtam, nehogy neki menjen szegény Marknak. Bár most, hogy jobban megnézem, tudna védekezni! Másra sem jók az izmok, amik kirajzolódnak még így a barnás zöldes pólója alatt.
- Shh! Nyugi Janett! Ez nem egy horror film! –fogtam le, mire Mark nem tudott mit válaszolni. Igazából azóta megkövült, mióta Janett elkezdett rizsázni „rejtett énjéről”.
- De akkor is! – tépte ki magát Janett a karjaim közül! – Veled még számolunk! – nézett rá szúrósan Markra, mikor elment mellette.
- Horror film? Hogy kerül ide... – értetlenkedett, mint aki nem is vette észre, hogy Janett majd megöli pusztán a szemeivel.
- Horror mániás! – ráztam meg a fejem, hangot adva nem tetszésemnek. – Ja és vudu-zik, szóval, ha valami maradandó sérülésed lenne, először békülj ki vele! De különben is te kezdted! Nem kellett volna szinte szóról szóra lemásolnod annak a srácnak a szövegét abból a könyvből! Bár fogalmam sincs, hogy csináltad, de ügyes voltál!
- Milyen könyvből? – nézett rám furcsa szemekkel, mint aki azt hiszi meghibbantam, ugyanakkor csodál is ez miatt, vagy valami ilyesmi...
- Egy napló! Ajj! Na, jól van, szia! – ráztam meg a fejem, és hátat fordítottam neki.
- Ne már! Megint itt akarsz hagyni! Mit vétettem? – ez jogos... megálltam, és keresztbe tettem a kezem, miközben a számat rágtam, és próbáltam megválaszolni ezt a kérdést.
   Mert igazából semmit sem vétett. Ugyan! Ő?
- Igen, megint itt hagylak, és nem sokat, de nekem az is elég. – mentem tovább, mire egy kemény mellkasba ütköztem. Mint feljebb néztem, megláttam, hogy Mark állta utamat.
- Ugyan, legalább gyere, el velem mondjuk... – látszott, hogy gondolkozik, hova is akar elvinni. - ... egyet kerülni a környéken! – felhúzta a szemöldökét, és feszülten várta a reakciómat.
   Feszülten várt, és én morfondíroztam. Elmegyek vele, mert iszonyatosan vonz magához, mint egy mágnes a kis vas darabot... Illetve nem megyek el vele, mert a vasdarab nem adja be ilyen könnyen a derekát! 

2011. augusztus 9., kedd

Egy kis szösszenet! avagy Az adalék...

Mystic Angel Life - Életem ... - es verzió:


Helló

   Most írom le harmadjára ugyanazt, kicsit másképpen... Már tuti olvastad azt amit leírni készülök, de hanem, azért ide bemásolom mind a két verziót!

Könyvbe zárt valóság - os verzió:

Helló mindenkinek!

   Gondolkozom... Ugyanis megláttam egy játékot. Nos, a lényeg az csupán annyi, hogy akit eléggé jónak találnak,annak könyv kiadással kecsegtetnek!
  Van több ötlet is a tarsolyomban, de ezt a történetet jó lenne látni könyvben!!! Legalábbis szerintem! Szóval azon gondolkodom, hogy fel sem tehetném ide a fejezeteket,  ha jelentkezek erre a játékra... De nem szeretnélek titeket megfosztani az olvasásától!
   Mégis úgy gondolom jobb csírájában elfojtani a dolgot! Így a verseny végéig nem kecsegtetek újabb fejezetekkel. A harmadikat még feltettem, ám a többi csak akkor fog kikerülni, ha nem találnak jónak a szakértők! Bocsánat, hogy ilyent mondok, de reménykedek a kis 15 éves fejemmel, hogy jónak találnak, és nem itt blogspot-on kell olvasnotok a Könyvbe zárt valóság további részét...
   Tudom ez veletek való kicseszés, de csak emberből vagyok, és már évek óta egy könyv kiadásról ábrándozom, így gondolom értitek, ha azt mondom, hogy élnem kell a lehetőséggel...
   Remélem megértitek a döntésemet, és át tudjátok érezni az én helyzetemet is. Ha minden jól sikerül, és Isten is úgy akarja lesz ebből valami. Drukkoljatok, hogy sikerüljön, előre is köszi! :)
   Köszi, hogy eddig is olvastál! Puszi

Mystic Angel


Utolér a sors, Rád talál a jövő - s verzió:

Kérlek olvasd el!
Helló!

  Tudom, kicsit furcsa lesz ezt hallani, de záróra van!Nem, nem itt, hanem a Könyvbe zárt valóság oldalon. Igen, én is jól tudom, hogy nemrég leheltem bele életet, de ennek így kell lennie...  Ha a szakértők nem találják megfelelőnek a tudásomat, és kiesek a versenyből, valószínű, hogy újra teszek fel oda fejezeteket, ám ha szabad ezt mondanom, én abban reménykedem, hogy megfelelő vagyok a számukra,és kiadásra bocsáthatom a történetet.
   Végül is, nem kell drámázni, mivel így is, úgy is jól jártok! :P Nos én nem, de az már más tészta... Remélem azért nem haragszotokannyira... Puszi

Mystic Angel


   Ezek után nem hiszem, hogy kellene bármit is mondanom... Szomorú, de tényleg abbahagyom egy időre a blogra való fejezet kirakást. Mielőtt azt hinnétek, hogy így több időm lesz a Rád talál a jövő fejezeteivel foglalkozni, sajnos lelombozom a lelkesedést! 
   Tovább is írom a Könyvbe zárt valóság fejezeteit, ám nem teszem közzé! Reményeim szerint Decemberre végzek vele. Bár koránt sem biztos. A sulitól függ... 
   Köszi, hogy elolvastál mindent! Puszi

Mystic Angel

Elmélekedek...

Helló mindenkinek!

   Gondolkozom... Ugyanis megláttam egy játékot. Nos, a lényeg az csupán annyi, hogy akit eléggé jónak találnak,annak könyv kiadással kecsegtetnek!
  Van több ötlet is a tarsolyomban, de ezt a történetet jó lenne látni könyvben!!! Legalábbis szerintem! Szóval azon gondolkodom, hogy fel sem tehetném ide a fejezeteket,  ha jelentkezek erre a játékra... De nem szeretnélek titeket megfosztani az olvasásától!
   Mégis úgy gondolom jobb csírájában elfojtani a dolgot! Így a verseny végéig nem kecsegtetek újabb fejezetekkel. A harmadikat még feltettem, ám a többi csak akkor fog kikerülni, ha nem találnak jónak a szakértők! Bocsánat, hogy ilyent mondok, de reménykedek a kis 15 éves fejemmel, hogy jónak találnak, és nem itt blogspot-on kell olvasnotok a Könyvbe zárt valóság további részét...
   Tudom ez veletek való kicseszés, de csak emberből vagyok, és már évek óta egy könyv kiadásról ábrándozom, így gondolom értitek, ha azt mondom, hogy élnem kell a lehetőséggel...
   Remélem megértitek a döntésemet, és át tudjátok érezni az én helyzetemet is. Ha minden jól sikerül, és Isten is úgy akarja lesz ebből valami. Drukkoljatok, hogy sikerüljön, előre is köszi! :)
   Köszi, hogy eddig is olvastál! Puszi

Mystic Angel

Könyve zárt valóság - 3. fejezet

Három...
   Hamar, viszont egyáltalán nem jól aludtam el. Forgolódtam, és többször felriadtam. Már átkoztam magam, amiért bele olvastam abba a naplóba, mert az álmaim nagy része csak körülötte forgott. Akaratlanul is elém kúszott Mirjam hamvas arca, melyet gyönyörű loknijai kereteznek. Egyszer bekúszott még Angelika arca is, és az eladó birtok, de legnagyobb részt Mirjam uralta az álmaimat.
   Így mondanom sem kell reggel nem voltam hasznavehetőbb, mint egy kifacsart rongy. Remekül kezdődik a vakáció.
   Nem éppen gyorsan kikeltem az ágyamból, és a fürdőbe ballagtam, mivel minél előbb le akartam magamról mosni az éjszakám jeleit, mely izzadtság formájában öltött alakot. A zuhany után fogat mostam, és visszamentem a szobámba valami ruha félét keresni a fehér neműn, és trikón kívül.
   A választásom egy feszülős zöld ujjatlanra, melyen piros strasszal a ’LOVE’ felirat van kirakva, és egy farmer forrónadrágra esett. Valamint a jó öreg fekete láb közujjas papucsom felvétele után a gyomrom igen csak a tudtomra akarta adni, hogy szívesen látott vendég lenne nála egy finom pirítós.
   Így a konyhát vettem célba, és elkészítettem az előbb említett ételt. A gyomrom valóságos ódákat zengett rólam, mikor közelebbi kapcsolatba kerítettem a pirítóssal. Nem tartott soká, míg befaltam. Ekkor anyám jött le a lépcsőn, és köszöntött.
- Jó reggelt, és jó étvágyat! – vakarta meg kótyagos fejét.
- Köszi, és neked is jó reggelt! – válaszoltam
- Csinálnál nekem egy kávét, amíg letusolok?
- Persze!
Ezzel a kávéfőző felé fordultam, és a fűszeres polcról levettem azt az üveget, amiben a kávét tartjuk. Bele dobtam a tartalmából pár kanállal a gépezetbe, majd vizet rá, egy kis kakaó – mert anyám úgy szereti -, és már el is indítottam.
   Egész végig ott szobroztam, amíg lefolyt. Anyám éppen az utolsó cseppeknél érkezett a konyhába.
- Nem kell őrt állni, megfőzi ez magától! – kuncogott egyet, és beletúrt vállig érő vörös hajába
- Tudom! Nem azért maradtam itt. – a kávéfőző pityegett egyet, jelezve, hogy kész a kávé, neki már nincsen vele dolga, így kihúztam – Hanem, hogy ne menjen fölöslegesen! Tudod áram pazarlás! Védjük a bolygót! Ha már a fákat nem védem – itt célzok a könyveim mennyiségére – akkor had spóroljak az elektromos árammal! – töltöttem ki anyám kávéját egy csészébe
- Hát jó! Ahogy gondolod... – kortyolt bele a csésze tartalmába
- Jó lett? – érdeklődtem a kávé minőségéről
- Profi vagy! Isteni...
 - Csodás! A szobámban leszek, ha kellek! Felhívom Janett-et, hogy jöjjön át... – szökkentem fel a lépcsőre, majd megálltam – Apropó mivel is? – néztem vissza anyámra
- Az asztalodra tettem! – mosolygott – Tudod, hogy ha minden igaz máma jönnek az új szomszédok?
- Új szomszédok...? Miről is maradtam, le? Már ilyen gyorsan találtak vevőt? – ugrottam le a lépcső második fokáról, amin eddig álltam
- Már három hete kerestek, és ha ezt nem tudod, akkor eléggé sok mindenről...- vigyorgott anyám
- Három hete? – értetlenkedtem, és visszafordultam a lépcső felé, majd felmentem
   Fent rögtön az asztalomra esett a pillantásom, és beüzemeltem a telefonomat. Az ágyra telepedtem törökülésben, és beütöttem Janett számát. Pár csörgés után felvette.
- Halló, ki az?  - szólt bele kicsit kedvetenül.
- Én vagyok az Lizzie!  Új a telóm, és a számom! – világosítottam fel .
- Csá csajszi! – mi a fene, most már lelkesebb!
- Szia Janett! Nem lenne kedved átjönni, a friss, és tiszta, tegnap takarított szobámba, egy jó romantikus, bőgős filmnézésre?
- Oh de! Pont egy ilyenre vártam... De ácsi! Mióta van neked telefonod? Ha jól tudtam Dany beleejtette a...- hallatszódott, hogy undorodik még a gondolattól is
- ... a klotyóba. – fejeztem be mondatát 
- Pontosan!
- Tegnap óta! Szülinapi ajándék megelőlegezve! – mosolyogtam el magam
- Aha... Így már minden világos! De mikor is menjek?
- Kb. úgy du. kettő, három körül. Persze csak ha neked is megfelel!
- Hogy ne legyen igazad, ott leszek pontban fél háromkor!
- Okés! – nevettem el magam
- Na szia csajszi! Akkor fél három! Puszi addig is, és vigyázz magadra!
 - Meglesz! Szia.
- Várj, mit fogsz te addig csinálni? – kíváncsiskodott
- Gondolom, olvasok... – tűnődtem el. Ekkor bevillant a napló...
- Áh, gondolhattam volna... Na, szia!
- Szia! – és kinyomtam
   Fél tizenkettő volt, így bőven volt még idő Janett érkezéséig. Így felcaplattam a padlásra, és belevetetettem magam Mirjam naplójának az olvasásába...
   „Mostanában mintha megállt volna az idő itt a Manson birtokon. Angelika ugyan átjött két nappal ezelőtt, hogy bocsánatot kérjen múltkori kirohanásáért, de nem szívlelte a maradás gondolatát. Így csak tegnap találkoztam vele misén, ahol rend szerint mellém ült. Nem tudom mi volt velem a baja, de nagyon távolság tartó volt.
   A mise végezetével kiözönlöttek az emberek a kápolnából, és mindenki az új jövevény, más néven a Hugs családról beszélt. Azt mondták, hogy lehet, hogy holnap be is költöznek. Én minden esetre izgatottan várom őket. Remélem, van gyermekük, és jól ki fogunk jönni egymással!
                                                                                                                                          1822 május 28.”
   A rövid bejegyzés elolvasása után folytattam a következő részt. Mely hosszabbnak ígérkezik, mint az előtte lévő, vagy akár, mint az eddigiek.
   „ A pletykálások nem hazudtak! Ténylegesen tegnap jött az új birtoktulaj. Mr. Hugs rendkívül jóvágású úriember. Kissé borostás arca, és vastag szemöldöke ellenére kimondottan jóképű. Ébenfekete haja és hasonló szeme miatt utcagyereknek vélhető. A származásáról nem sok szót ejtett, de az ittléte alatt kimondottan magasztalta feleségét, és az ő szépségét.
   Melyet mi is tapasztaltunk, mihelyst csatlakozott hozzánk a fiával. Mrs. Hugs szőke haja fátyolszerűen hullott le vállára, melyet gyönyörű kék szemei csak hangsúlyoztak.
   Na és e kettő kinézetben igen eltérő ember fia. Róla litániákat tudnék zengeni!  És még most is megpróbálom heves pulzusomat kontrolálni, mely pár perccel ezelőtti találkozásunk eredménye. Tegnap igen csak elállt a szavam, mikor megláttam. Világos barna, már-már sötét szőke haja, magas termete, és azok a gyönyörű sötétbarna szemei megigéztek. Az én zöld szemeim sem hagyták őt nyugodni, melyet ma, éppen negyed órával ezelőtt szóvá is tett.
   Ugyanis sétáltattam a lovamat, Zsémbest, mikor beszaladt a Hugs birtokra. Így muszáj volt felzörgetnem valakit, hogy jöjjön ki, beengedni. Mert ugyan is én nem tudom olyan szépen átugrani a sötétzöld szatén ruhámban a kerítést, mint jó lovam.
   Nos az ifjabbik Hugs nyitott kaput, kit ezentúl nevén nevezek. Ugyanis mint tegnap meg tudtam Mark-nak hívják. A közöttünk lezajló párbeszédet szóról szóra le is jegyzem ide.
...
   Ekkor hallottam meg a fülsüketítő zajt, mint megtudtam egy bútorszállító adott ki, melyet a padlás tető ablakán kitekintve pillantottam meg.
   Így fogtam a naplót, lecaplattam a szobámba, ledobtam az ágyamra, és mentem ki, hogy megtudjam, kik az új szomszédjaink.    A bútorszállító kocsi előtt egy szürke Mercedes parkolt, melyben hárman ültek. Egy férfi a volánnál, egy nő az anyós ülésen, és egy srác a hátsó ülésen. Éppen mikor odaértem kiszállt a nő, és mosolyogva köszönt.
- Szia! Megtudhatom, hogy ki vagy? – az egyetlen furcsaság az volt, hogy az a leírás, amit Mirjam alkalmazott Mrs. Hugs-nál, pontosan ráillett a nőre.
- Jó napot! Én itt lakom ebben a házban! –mutattam a hátam mögé, majd keresztbe fontam a karjaimat magam előtt. – Gondolom maguk vették meg ezt a házat. Nem mondom szép darab...
- Ugye, ezért vettük meg! – jelent meg a látóteremben valószínűleg a nő férje. De miért van az, hogy ő meg Mr. Hugs hasonmása? – Oh, bocsánat még be sem mutatkoztam! Joshep West vagyok! – nyújtotta a kezét remélvén, hogy megrázom. És hát így tettem. – Ő itt a feleségem Elinor West, - ráztam kezet a nővel is – és a fiam Mark West! Akiből nem sokat látsz, mivel nem hajlandó kimászni a kocsiból! – a mondat második felét inkább üvöltötte, mire az üveg mögül tompán hallatszódott a válasz is.
- Jól van már! Jól van már! Kicsit sem akartam elköltözni! Az új szomszédokkal had találkozzam már később!  - de végül mégis felhúzta az ablakot teljesen, és kicsatolta magát. Amíg az ajtóval bajlódott, és bemutatkoztam.
- Én pedig Elizabeth Rockwood vagyok! De jobb szeretem a Lizzie-t. – ráztam kezet a két felnőttel, mire egy elismerő füttyögést hallottam a hátam mögül. Gondolom, a forrónadrágom nem sokat takar belőlem...
- Lehet, hogy előbb ki kellett volna szállnom a kocsiból, ha tudom, hogy a Menyben vagyok! – megfordultam, és szemben találtam magam vele. „Világos barna, már-már sötét szőke haja, magas termete, és azok a gyönyörű sötétbarna szemei megigéztek.” Eszembe jutottak Mirjam szavai, és megdöbbentem, hogy mennyire igazak ebben a környezetben...
- Fiam! – krákogott szégyenében az apja.
- Ugyan már apa.... Nekem is van szép érzékem! – mosolyogta el magát, én pedig megkezdtem saját magam cseppfolyósítását...
- Elnézést, de a bútorokat muszáj, lenne bevinni, mivel egy óra múlva lejár a műszakom, mert az asszony terhes, és bármelyik pillanatban megszülethet a pici! – mondta büszkén a bútorszállítós férfi, akinek szőke haja, és kék szemei mellett hatalmas vigyor, és büszkeség jelent meg az arcán.
- Rendben! Akkor máris kezdhetjük. A természetbe nem szólhatunk bele! – válaszolt Mr. West. – Örültem Elizabeth! – tette még hozzá, és megiramodott a teherautó felé.
- Én is! - ezzel Elinor a férje után sietett.
- Nos, hát itt maradtunk ketten! Mit is mondtál, hogy hívnak? – kérdezte Mark
- Elizabeth Rockwood, de jobb szeretem a Lizzie-t! – mondtam máma már másodszorra.
- Nos, hát Elizabeth Rockwood, Lizzie, biztos nem tévedtem el? Mert angyalokat csak a Menyben látni! Viszont nem akarok még meghalni... De ha ez az ára... – végignézett rajtam, és hangosan panaszosan kifújta a levegőt, mire én kezdtem elvörösödni...
- Nem, nem tévedtél el, és nem is a menyben vagy! Csupán csak Atlantic City-ben vagy, és itt, tudtommal nincsen se meny, se angyalok! – magyaráztam meg neki némi gúnnyal, és kikerültem annak reményében, hogy faképnél hagyom.
- Na de most komolyan! – megfogta a csuklómat, maradásra bírva ezzel – Nem is érdekel, hogy ki az, aki az angyalának hív?
   Visszafordultam, és jól megfontoltan, és kimérten válaszoltam.
- Nem! – mosolyt erőltettem az arcomra, és közben belül darabjaimra hullottam szét. Mivel nagyon is érdekelt ez a srác. Nem csak a neve, vagy, hogy miért mondta rám, hogy angyal, hanem minden, ami vele kapcsolatos volt! És ez megrémisztett, éppen ezért nem akartam itt maradni vele.
- Komolyan? – bizsergette meg a csuklómat, mely enyhén csikis érzés volt, így nem tudtam nem nevetni egyet halkan.
- Igen, komolyan nem! – válaszoltam azután, miután arcvonásaimat rendeztem a nevetés után, és az után, hogy kicsit mintha a kijelentésem szomorúvá tette volna. Majd felcsillant a szeme.
- Viszont, - lépett egy lépést közelebb hozzám – ha nem hallgatsz meg egy információt sem rólam, hát, nem engedem el a kezedet! Ami hozzá teszem kissé nyirkos lett, ahogy közelebb léptem. – vigyorogta el magát, én pedig dühösen fújtattam ki a levegőt, majd szabadulni próbáltam.
   A kísérletemet Janett csilingelő hangja szakította félbe.
- Hellóka csajszi! – köszöntött, majd szeme a fogva tartómra villant, és kicsit sem feltűnően végig mérte, majd újra megszólalt – Huhuhuuu... hol fogtad magadnak ezt a pasit kislány? Akárhol is megyek veled!- dobódott fel még inkább, mire leállítottam.
- Nyugi Janett, lélegezz mélyeket, mert nem én fogtam, rám ragadt! És ő az újszomszéd... Hurrá.... – hangom csupa lelkesedés...
- Áh, még jobb! És hol találok hasonlót? – vonta fel a szemöldökét, miközben ravaszul mosolygott.
- Ööööö hol is? – néztem kérdőn Mark szemébe, miközben a cseppfolyósításom egyre csak fokozódott. Mintha a szeme megpörkölne, és mégis a szenesítés helyett a testem az olvadást választaná.
- Philadelphia. – válaszolta meglepő könnyedséggel, mintha benne nem játszódna, le semmi mikor a szemébe nézek. Mintha csak rám lenne hatással az ő gyönyörű mélybarna szeme.
- Szóval Philadelphia... – nem tudom, hogy miért, de nem ereszt a pillantása. Mintha direkt nem venné le rólam a szemét, mert tudja, hogy rabul ejtett.
- És hogy hívnak? – Istenem Janett imádlak! Ugyanis erre muszáj volt oda figyelnie, és akarata ellenére kicsit engedett a szorítása, így kimenekültem, és gyorsan el is néztem róla, és barátnőm hiányos, és kopott feketére lakkozott körmét tanulmányoztam.
- Mark West! – biccentett felé egyet. Majd visszanézett rám, de nem lehettem benne biztos. Ám azt nagyon is láttam, hogy nem tud mit kezdeni a kezeivel, ami kicsit megmosolyogtatott.
Ekkor az idilli társalgást Mark szülei zavarták meg, mivel a kanapé gondot okozott a két férfinak.
- Mark! Apádnak, és a másik férfinak el kellene egy kis segítség! Ne most foglalkozz a lányokkal! – szólt kicsit hangosabban Elinor.
- Megyek már! – válaszolta, miközben hátra fordult, én pedig karon ragadtam Janettet, és elindultam a házunk irányába. De idő előtt lelepleződtem. – Elizabeth, Lizzie, Angyal, örültem, hogy találkoztunk!
Én visszafordultam, és úgy válaszoltam.
- Az Angyal csak álmodban! Neked Elizabeth! Ahhoz, hogy Lizzinek szólíthass, azt ki kell érdemelni!
- Hát akkor... Szia Angyal, és annak barátnője! Hív a kötelesség! – és sarkon fordult. Rászóltam volna, hogy ne angyalozzon, de hát elment.
   Illetve elvitte azokat a gyönyörű barna szemeit is... De akkor is. Attól, hogy szép a szeme, még gyomorforgató, ahogy próbálja behízelegni magát! Áh!
   Van még valami... A neve, és a pontos leírások... Ez olyan.... Nem tudom, hogy mi folyik itt, de ez nem normális!
   Van még egy dolog, ami nem normális ezek után: Janett kíváncsisága! Így hagytam, hogy felvonszoljon a szobámba, és elárasszon a kérdéseivel.

2011. augusztus 6., szombat

Könyve zárt valóság - 2. fejezet

Hellóka! Bocs, hogy ott a Vatera jelzés a képen... :( Jó olvasást! 


Kettö...
    Az én szobám kitakarításához idő kell, így rászánom a nap további részét. Felvettem egy rongyot a rengeteg közül, és kezdtem a cd, illetve dvd tartó polcommal a portörölgetést. Szép precízen – mivel még az elején vagyunk – minden egyes tokot letöröltem. Nem tartott olyan sokáig, mivel csak egy polcot foglalt el, és az sem volt hosszabb fél méternél. Ezután következnek a könyves polcaim. Igen polcaim, mert ebből 3 is akadt, ugyan ilyen méretben. Miután az utolsó könyv is csillogott a tisztaságtól –bár nem volt rajtuk por a sűrű forgatás miatt -, az éjjelim felé fordultam, és pár határozott mozdulattal letöröltem. Jöttek a szekrények, és az íróasztalom.
   A porolással végeztem, így a konnektorhoz vonszoltam a nagy monstrum porszívót, és a szobám zöldes barnás szőnyegének minden négyzetcentiméterét át szántottam vele. A körülbelül egy órás zúgás után kikapcsoltam, és levittem a lépcsőn a gépezetet, melyet ezután a beépített szekrényben helyeztem nyugovóra.
   Visszatértem, és konstatáltam, hogy már csak az egész alakos tükrömet áztatja mocsok, amit főként kéznyomatoknak hívunk. Így az ágyam – ami a szobám közepén terpeszkedett – és az íróasztalom mellett lévő téglalap alakú tükörhöz léptem, kezemben az ablakpucolóval, és egy ronggyal.
   Felülről lefelé haladva végig csutakoltam, majd hagytam megszáradni. A szemem az asztalomon lévő könyv kupacra tévedt, melyet nem szórakozás céljából vettem ki, hanem, hogy tanuljak belőlük. Így az egész paksamétával együtt letelepedtem a földre, és szépen nagyság szerinti sorrendbe szedtem őket. Mikor végeztem vele, szép lassan megfontolt léptekkel haladtam lefelé a lépcsőn, hogy egy könyvet se ejtsek el.
   Az utolsó fokon anyám észrevett.
- Hát te meg mit csinálsz?
- Ha nem nyilván való, akkor elmondom! A tankönyveimet viszem fel a padlásra.  – mereven a kupacot tanulmányoztam, miközben balra kanyarodtam, amerre a padlásfeljáró található. Az ajtóval azonban gondjaim akadtak, mivel mind a két kezem a könyvek lapjait markolászta, így nehezen tudtam volna kinyitni.
- Anyu! – kiáltottam el magam.
- Mondjad! – hallottam meg közeledő lépteit
- Segítenél légyszi? – néztem kérlelőn rá, mire kinyitotta előttem az ajtót, és én besétáltam – Köszi!
- Ugyan! – ballagott vissza a rotyogó vacsorához.
   Megtettem az utat a lépcsőig úgy, hogy nem estem el, ami nagyszó, ennyi könyv kíséretében... Ám mikor az utolsó lépcsőfokról léptem a padlás padlózatára, kissé meginogtam. De nem estem el! Ám pár lépés után ezt is sikerült produkálnom, mivel valamiben megbotlottam, amit nem vettem észre, mivel azt agyaltam éppen, hogy hová rakjam a könyveket. Ez a problémám megoldódni látszik, mivel szanaszét szóródtak a padlózaton. Persze anyám - hallva a nagy csattanást – rögtön felkiáltott.
-Jól vagy Lizzie?
Én meg le a választ.
-Persze! Csak megbotlottam! – tápászkodtam fel, és poroltam le magam.
   Ezután körül néztem, hogy mi volt az a valami, ami kék zöld foltokat varázsol nekem. Nem láttam mást, csak egy régi, bőrkötésű könyvet, melyre arany cérnával egy név van varrva.
-Mirjam... – suttogtam a borítón található nevet.
    Nem bírtam sokáig, bele lapoztam ódon papírjába. Az első oldalon csak egy sor állt, az is középen, és gyöngybetűkkel. „ Édesapádtól születésnapodra...”Az ujjaimmal megcirógattam e szavakat, melyet tintával írtak a lapra. Az oldal közepéről a kezem a sarkára ért, és lapozott. A következő oldalon ezt a bejegyzést találtam, már nem gyöngyírással:
   „ Ma van az, hogy pontosan 14 éve megszülettem. Jó apámtól kaptam e gyönyörűséget, melyhez csak egy mondatot fűzött.
-Használd egészséggel!
És én igyekszem eképpen cselekedni. Megkérdeztem tőle még, hogy mi ez, mire elmondta apám, hogy ebbe azokat a gondolataimat véssem, melyeket méltónak találok felfedni a világ előtt.
                                                                                                                                   1822. május 23.”
Az első bejegyzés rövidnek mondható. Még akkor is, ha nem látnám mellette a másodikat, mely ehhez képest kész litánia.
   „ A mai napom zsúfoltan telt. Eljött mindenki a Manson családból, csakhogy engem ünnepelhessen. Nyomasztó, és fárasztó volt mindig a felnőttek körül lennem, és mosolyt erőltetni az arcomra. Ám a nap legörömtelibb pillanata az volt, mikor Angelika, és Justin át jött a Buildvouge birtokról, hogy engem felköszöntsenek. Angelika ül mindig mellettem misén, melyre ugyan kötelező járnunk, de az nem azt jelenti, hogy szeretünk is. Főként nem azt az egy órás utat, melyet meg kel tennünk a földúton, hogy a kis kápolnához jussunk. Szerencsére ezt a kicsi Justinnak még nem kell megtennie 6 évesként. Mivel csak 10 éves korunk után mehetünk kápolnába. Legalábbis ez apám, és Mr. Buildvouge szemlélete.
   Angelika többek között azt is elmondta, hogy a Manson melletti birtokot kiadták valamilyen Mr. Hugs-nak. Ami meglepte, hogy én nem tudtam róla, mivel az eddigi tulaj jóban volt apámmal. Mire én csak egy mondattal feleltem:
- Az, hogy apám jóban volt Mr. és Mrs. Wilson-nal, az nem azt jelenti, hogy én erről tudtam! Különbem meg te, aki két birtokra laksz Wilson-éktól, honnan tudsz erről?
- Lehet, hogy az én apám nem tud mindent a környékbeliekről, de én sok mindent meghallok!
- A pletykásság nagy bűn!
   Ezen a mondatomon úgy megsértődött, hogy apját egészen félórán át azzal győzködte, hogy ha nem indulnak el rögtön, fogja a húsbárdot, és lekaszabolja gyönyörű szép fekete szög egyenes haját. Persze apja semmibe vette ezt a kijelentését, és csak akkor indult meg igazán, mikor Angelika a konyha felé vette az irányt, és nem az apró süteménnyel tért vissza, hanem a húsbárddal.
   Nem értem Mr. Buildvouge urat. Ha a lánya rövidebb hajat szeretne, miért nem engedi neki? Ő is 14 éves, igazán lehetne ebbe beleszólása. Nekem apám megengedné. Csak én sajnálom hosszú vöröses barnás loknijaimat, melyek a hátam közepét verdesik. Nem lenne szívem hozzá, hogy ollót szegezzek rájuk. Ahhoz meg végképp, hogy más tegye meg!
   8 órakor egy csókot nyomtam apám, s anyám arcára, megköszönvén a mai ünnepélyt, és felmentem a szobámba aludni. Melyből az lett, hogy itt ülök az ablakpárkányomon, és sort sor után halmozva jegyezem le gondolataim.
                                                                                                                                 1822. május 24.”
   Próbáltam párhuzamot vonni Mirjam, és az én életem között, melyet minden könyvnél megteszek, de csak egyetlen hasonlóságot találtam. A mellettünk lévő eladó „birtok”.
   Mikor már éppen lapozni akartam, anyám hangját hallottam meg a földszintről.
-Kicsim! Gyere enni! Készen van a vacsora! Igaz az asztalon még nincsenek tányérok... Megterítenél? – ordibált fel a padlásra.
   Én meg ledobtam a könyvet, és leszaladtam a padlásfeljárón. Becsuktam az ajtót, és átballagtam a konyhába, ahol a csupasz asztal már várta, hogy terítékkel lássam el.
- Jajj de jó, hogy megterítesz! Nagyon köszönöm. – nyomott puszit az arcomra anyám.
- Ez csak természetes! – az evőeszközös fiók melléléptem, és elővettem öt kanalat, villát, és kést.
Ezután a felette lévő polcos szekrényből kivettem számban megegyező mély, illetve lapos tányért. Ezeket helyére raktam, és az alátétet tettem középre.
-Fiuk! Charlie gyertek vacsorázni! – kiáltotta el magát anyám, mire mindenki a konyhába özönlött.
Én már a helyemen ültem, és szedtem is a paradicsomlevesből, mire a többiek leültek. A vacsora felénél úgy gondoltam felhozom a naplótémát, hátha régen anyámé volt.
- Anyu? – kérdeztem a második fasírtért nyúlva.
- Mondjad Lizzie.
- Nem vettél még régebben egy bőr naplót, amin arany cérnával „Mirjam” van varrva? – kíváncsian fürkésztem.
- Oh de!  Még angliai utazásom során. Egy angol árus sózta rám szinte ingyen. Azt mondta, hogy feltétlenül meg akar tőle szabadulni! – nevetett fel az emlék hatására.
- Aha... Értem! – ettem tovább némaságba burkolózva.
- Miért kérdezted? – ivott egy kortyot.
- Csak megbotlottam a padláson valamiben, és hát ez a könyv volt az!
- Bele is olvastál? – tette le a poharat.
- Igen.
- Akkor megvan miért voltál fent olyan sokáig. – nevetett apám.
- Majd ha elolvasod, oda adhatnád nekem is, vagy elmondhatod, hogy miről szól... – vágott apám szavába anyám.
- Vagyis te még nem is olvastad?- vontam fel a szemöldököm.
- Ami azt illeti nem! Megvettem, de a nyaralás után feltettem a polcra, és a nagytakarításnál meg felkerült a padlásra. Csak azt nem tudom, hogy tudtál benne megbotlani, mikor a tetőablak alá tettem... – gondolkodott el anyám
- Macskák... – morogta az orra alatt apám, miközben letört egyet a kenyeréből, és megette.
   A vacsora elkövetkezendő percei csendben teltek. Mikor végeztem, felmentem a szép tiszta rendezett, agyonposzterezett szobámba, és mivel hosszú volt a nap, lepizsamászkodtam.
   A fürdő felé vettem az irányt, ám mikor mentem volna be, anyám csodálkozó szemekkel méregetett.
- Hát te már most lefekszel? Hiszen csak 9 óra...
- Igen tudom, de hosszú volt a nap, és szeretném kipihenni magam. – mondandómat egy ásítás követte
- Hát te tudod! Akkor jó éjszakát! –nyomott puszit a fejem búbjára.
- Jó éjszakát neked is anyu! – ezzel bementem a fürdőbe
   Egy gyors zuhany, fogmosás, és már mehetek is fel aludni. Levetkőztem, és beálltam a zuhan alá. Nem volt kedvem a kádban áztatni a testem. Attól féltem, hogy fáradtságom miatt ott felejtem magam. Így a zuhanyzást is rövidre fogtam. A törölközés, és a pizsamám felvétele után a párás tükör elé léptem, és kezemmel egy kisebb részt megtisztítottam a homályosságtól.
   A fogmosást is, ugyan úgy, mint a fürdést minél hamarabb lerendeztem. A szobámban már várt a jó meleg ágyikóm, mely pihentető alvást ígért a pamut ágyneműmmel egyetemben. Nem is kellett sok, hogy elaludjak. 

2011. augusztus 5., péntek

Könybe zárt valóság - 1. fejezet

Hellóka. Azért ezt a képet mellékeltem, mert ugye Ellen Broken is szöszke. :) Olvass tovább, és megtudod kire gondoltam! :P


Egy...
   A suli utolsó napja... Valahogy nem lep meg, hogy miért várom is, meg nem is ezt a napot. Az öröm, amikor az iskola kötelezettségei alól kiszabadulva rohanhatunk a vakvilágba, kifejezetten várható esemény. Na de az, hogy előtte el kell viselnem az osztálytársak csipkelődéseit... Na ez az amit inkább hanyagolnék!De az évzáró kötelező esemény, így muszáj megjelennem nekem is...
   Az egyen blúz, és a fekete szoknya – ami mellesleg kicsit sem kényelmes – felvétele után lecammogtam a lépcsőn, és megláttam azt, amitől rettegtem. Családi kupaktanács.  Apám a konyhai székek egyikén ült, és olvasta a sport híreket, a két öcsém –akik mellesleg ikrek, és 7 éve keserítik az életemet -, kergetőznek az asztal körül, anyám pedig a reggeliket rakta le az asztalra, ami azt eredményezte, hogy leverte a kedvenc Görög drámák c. könyvemet.
- Hé! Anyu! Ügyelhetnél arra, hogy a környezetedet-és ebbe bele tartoznak a személyes tárgyaim is-, épségben hagyd! – háborodtam fel, miközben felszedtem az agyon olvasott könyv darabkáit a márvány mintás padlózatról.
- Bocsi Lizzie! Nem figyeltem a két lurkótól. –célzott Dany-re, és Joseph-re anyám
- Szia kislányom! Leülnél ide? – vett észre apám, s hellyel invitált – Dany,Joseph leülni! – próbált valami határozottságot, és apai szigort is belecsempészni a hangjába, miután anyámmal nemrég azon veszekedtek, hogy ő hányadrészét veszi ki a gyereknevelésből.
- Leültem, és nem vagyok már kislány! – fontam keresztbe a karjaimat a mellkasomon, miután folytattam – Látom, hogy hosszú lesz, de- a faliórára vetettem egy pillantást, majd vissza apámra – pontosan negyed óra múlva indul a busz!
- Nos akkor gyors leszek! – tette le az újságját a könyöke mellé. – Tudod, hogy a nyár jövetelével új szabályokat fektetünk le a családban! Ami azt eredményezi, hogy több időt tölthetsz a szabadban, de sötétedés előtt haza kell érned, mint mindig! Éppen ezért – mivel a másikat széttörted – kapsz egy új telefont!
- Na! Ez új... És különben is nem én voltam, hanem Dany ejtette bele a klotyóba! – ez igaz is volt, csak apámék nem hittek nekem...
- Mindegy, hogy, hogy volt, mint volt, elmúlt, és át is adnám az ajándékodat! – egy kis dobozban, ami elfért apám kezében, ott hevert egy csodaszép fekete Samsung. És én ekkor kapcsoltam...
- De a szülinapom csak egy hét múlva lesz!
- Gondoltuk meg előlegezzük! – mosolygott rám anyám
Ekkor a kocsifelhajtóról ismerős szökdelés féle zajok szűrődtek be a konyhába, mely a nappalival szemben volt, így láttam amint a hangok okozója belép a nappalinkba, és köszönti kis családom.
-Jó reggelt Mr. és Mrs. Rockwood, és a legifjabbak... – táncolt be a konyhába Janett, egyetlen, és igaz barátnőm.
   Janett rettentően vékony, ugyanakkor izmos alkata, vállig érő fekete haja, a benne lévő pink, illetve mély lila melírjai, igen figyelemfelkeltőek. Ugyan az volt rajta is, mint rajtam! A térdig érő egyen szoknya a blúzzal, és nyakkendővel kiegészítve. De mégis jól felismerhető csinos vonásai, és szolid sminkje eltérővé varázsolta. Már- már gyönyörűvé.
- Ha szabad elrabolom a lányukat, mivel az ünnepség előtt be kell érni. Viszont látásra! – ezzel kifelé húzott a konyhából, sőt az egész házból is!
- Sziasztok! Majd jövök! – kiabáltam vissza.
- Jujj! Hát nem tök jó? – kérdezte felszabadultan, és fülig érő vigyorral mellettem ballagó barátnőm.
- Mi is? – próbáltam felzárkózni túlpörgött énjéhez.
- Hát a mai nap! Túl tökéletes, hogy igaz legyen... Gondolj bele! Az utolsó nap, a Lake Morro-ban... Te nem ugrándoznál örömödben? – nevetett fel, miközben sötét, már-már fekete szemei engem kutattak.
- Dehogyisnem... Csak erőm nincs hozzá! – nevettem én is.
- A legkiválóbb, hogy mind ketten a Window House-ba megyünk! – kuncogott mellettem.
- Ez valóban szuper! De mi lesz, ha nem egy osztályba...
- Jajj ne rontsd már el az örömömet! – ugyan ezt mondta, de csöppet sem látszott rajta a hangulat váltás bármilyen jele is.
- Különben meg itt a nyár, és egy köpésre lakunk egymástól! – öleltem át fél karral a vállát.
- Úgy hogy... Jó pasik vigyázzatok! – egyszerre felnevettünk, és felszálltunk a buszra.
   A buszon is folytattuk a csevejt, sőt még a leszállás után is. Csak akkor csendesedtünk el véglegesen, mikor az igazgató elkezdte évzáró beszédét.
   Arról szólt, hogy sokan nem leszünk már itt az ősz beköszöntével, és hogy sok sikert kíván mindenkinek a következő tanévhez, ha itt kezdjük, ha teljesen máshol. Utána jöttek az igazgatói dicséretek, és a tanárok csokrai, amit rendszerin a végzős diákok egy csoportja oszt ki.
   Nos, én ebbe a csoportba nem tartoztam bele... Se Janett! Mi külön alkottuk a mi saját csoportunkat. Nem voltunk se stréberek, se suli kerülők, hanem mivoltunk az aranyközép út! Ehhez képest elég szórvány csapat létszámmal rendelkeztünk, mely a 2-nél stagnál jó pár éve.
   Az előadás végén a diákok csak úgy özönlöttek kifelé a sportcsarnokból, ki, a szabadságba, ahol már nincsen karó, nincsen lecke, és legfőképpen nincsenek rossz vérű osztálytársak. Ám nekem sikerült összefutni egy adaggal...
-Oh szia Elizabeth. – állított meg Ellen Broken, a suli dívája, aki most az orrom előtt fésülgeti, hosszú szőke haját az ujjaival.
   Azóta nem bírom elviselni a szőkéket, mióta Ellen-t ismerem... Még jó, hogy az én hajam a sötét barnára hajaz.
- Szia Ellen! – vettem fel láthatóan mű bájvigyorom
- Mond csak... Téged hova vettek fel? – piszkálgatta a körmeit
- Nem mindegy az neked? – förmedt rá Janett.
- Shh! Nyugi! – állítottam le – A Window House-ba! És téged?
- Oh micsoda véletlen, nem fogunk összefutni... Pedig már kezdtem örülni... Ugyan is engem az állam  legszínvonalasabb iskolájába vettek fel, úgyhogy csak sajnálni tudlak... – kacagott egyet, és tovább állt.
- Csak azért csinálta, hogy idegesítsen! Ne is törődj vele! – most Janett nyugtatgatott engem.
   Ugyanis csak 3 pont kellett volna, hogy abba az iskolába mehessek, de nem tudtam össze kaparni... A legrosszabb, ha 101.vagy, és csak 100-atvesznek fel... Márpedig nálam így volt...
   Janett-el gyalogosra váltottunk, és inkább beültünk egy fagyizóba, minthogy buszozzunk, és ki keljen fizetni a jegyet.
- Na, ahhoz a sráchoz mit szólsz, aki ott rendel a pultnál? – vett egy falatot a kelyhéből.
- Nem! Janett! Én nem tudok csak úgy választani valakit! Nem elég a külseje, hanem kell, hogy legyen valami értelmi színvonala is!
- Kisanyám akkor te apáca maradsz... –vette be az utolsó kanál fagylaltot is a szájába, majd miután lenyelte, megszólalt – Most hova tovább? – támaszkodott az asztalra.
- Szerintem menjünk haza! Nekem még ki kell takarítanom a szobámat, és felvinni a tankönyveimet a padlásra. – ettem meg én is az utolsó falatot.
- Nos, ezt nekem is meg kell ejtenem otthon... – olyan arcot vágott, mint aki utál takarítani, és inkább sülne szét kint a forró napon, minthogy haza menjem emiatt.
   Így megindultunk haza. Mivel egy utcában lakunk, és én egy kicsivel előrébb, így mindig ő kísér engem haza. Mikor a házunkhoz értünk, és már az ölelkezésnél tartottunk, meg akadt a szemem egy táblán, mely a szomszédház eladását jelzi.
- Ez meg mi? – kérdeztem mutató ujjammal az ’ELADÓ’ táblára mutatva.
- Már hetek óta kint van, csak téged lefoglalnak a könyvek, mintsem hogy körbe nézz a szomszédod udvarán! – nevetett fel Janett
- Amúgy sem szoktam... leselkedni!
- Hagyjuk! –ölelt meg barátnőm -  Szia csajszi, légy jó!
- Szia! Az leszek, ha te is!
- Na, akkor velejéig rossz leszel, ha engem követsz! – kacsintott rám, majd elindult a házuk irányába.
   Én pedig becsörtettem a bejárati ajtón, felköszöntem a szüleimnek az emeletre, és megiramodtam a hűtő felé. Kinyitottam, és könyörtelenül kizsákmányoltam. A két szendvics elfogyasztása után felmentem a lépcsőn, jobbra kanyarodtam, és a 3. ajtón benyitottam, mivel ez az a szoba, amit ki kell takarítnom! Vagyis ez az én szobám.
   Először is itthoni ruhába vedlettem át, felhoztam egy vödör vizet, ablak pucolót, és jó sok rongyot, valamint a porszívót!
-Na akkor bevetésre felkészülni. – eme mondat kíséretében fogtam össze a derékig érő hajamat a fejem tetejére, egy hajgumi közreműködésével, a tükör előtt.

Könybe zárt valóság - Tartalom

Könyvbe zárt valóság
Elizabeth egy 8.-os lány, aki rettentően könyvmoly. Egyik nap a kezébe akad egy régi bőrkötésű napló. Mely egy 14 éves lány életét meséli el, aki az 1800-as években élt. Ám a könyv lapjai közt nem csak a hölgyi lét nehézségei jelennek meg, hanem a szerelem is egy Mark nevű fiú személyében. A furcsaságok akkor kezdődnek, mikor Elizabeth életébe is egy Mark nevű fiú lép be, és fúrja be egyre mélyebbre magát a lány szívébe. Ez után, mintha a könyv egyes mozzanatai megelevenednének Elizabeth életében is. Ez mind szép és jó. Legalábbis egy ideig. De mint mondani szokták: a baj csőstül jön. Mert eljön az a pillanat, mikor Elizabeth az 1800-as lány életét éli, még ha nem is akarja. De a könyv folytatódik, és csak akkor lesz vége az „életcserének” ha Elizabeth a végére ér... 

Második nekifutás...

Üdv mindenkinek!

Ha egy kicsit is régebbről ismersz már engem, vagy esetleg hallottál a munkásságomról, ismerős lehet majd a történet. És hogy miért? Azon egyszerű okból kiindulva, hogy ez a történet második próbálkozása. Egyszer már feltettem, de nem tudtam vele haladni, így 5 fejezet után abba is hagytam, valamint letöröltem az oldalt. Most afféle mentőmellényt, vagy ha jobban  tetszik defibrillátort vettem a kezembe, és újra életet lehelek a történetembe. Remélem a régi olvasók is visszatalálnak, és újabbak is csapódnak ide. Mindenkit nagyon nagy szeretettel várok abban a reményben, hogy kellemes olvasmányt biztosítok a számotokra! :)

Mystic Angel